TÚLÉLÉSI STRATÉGIÁK KARANTÉN IDEJÉN

2020.03.28

Köszönet a képért: Webnode
Köszönet a képért: Webnode

Hirtelen otthon maradtak a gyerekek, esetleg az egyik szülő is, de ez mégsem szünet, vakáció. A gyerekeknek is tanulniuk kell, a szülőnek dolgozni, főzni. Könnyen káoszba és veszekedésbe fordulhat a napi rutin, ha nem strukturáljuk a napot, hetet.

Ez nem szünet, hanem otthoni munka mindenkinek. Alakítsunk ki napirendet a hétköznapokra (a hétvégék talán telhetnek úgy, mint eddig, de otthonmaradással). Keljenek fel a gyerekek is időben, legyen minden napnak időbeosztása: mikor dolgozik a szülő, tanul egyik és másik gyerek, főleg, ha a számítógépen/laptopon is osztozni kell. Étkezzünk mindig együtt, most végre van rá lehetőség!

Tekintettel arra, hogy hosszú időre össze vagyunk zárva, legyen olyan "csendes pihenő", amikor mindenki elvonul amerre tud, de ez saját idő, nem szólunk egymáshoz. Ez idő alatt lehet pihenni, olvasgatni, nyomkodni a telefont vagy számítógépet, lényeg, hogy mindenki tartsa tiszteletben, hogy egyedül van ő is és a többiek is. Legalább egy, de akár 2 órát is eltölthetünk így naponta. Nagyon fontos ez ilyen összezárt helyzetben, szükség van befelé fordulásra, arra, hogy ne alkalmazkodjunk minden pillanatban, hogy saját gondolatainkkal foglalkozhassunk. És jó, ha a gyerekek is megtanulnak egyedül lenni. Nem kell őket minden pillanatban szórakoztatni, elfoglalni! Tanuljanak meg egyedül játszani, rajzolgatni, olvasgatni. Legyen meg az ő saját én-idejük is, ezt tudatosítsuk bennük és akkor mi se szóljunk hozzájuk ezidő alatt! A gyerekek annyira tartják be ezeket a szabályokat, amennyire mi is. Ez rendkívül fontos lenne! Biztosan nem könnyű ezt kialakítani, de tapasztalatból tudom, hogy nem lehetetlen.

Legyen minden nap közös játék, kacagás, filmnézés, alkotás - naplóírás, rajzolás, festés. Ha megoldható, menjünk levegőre kertbe, erdőbe, ahol rajtunk kívül nincsenek mások. Ha nem megoldható, mozogjunk a lakásban: felülési, fekvőtáasz versenyt rendezhetünk, legyünk kreatívak! Használjuk ki, hogy most több minőségi időt tölthetünk családunkkal, mint eddig.

És ne felejtsünk el hálát adni minden nap!